Ezen a foglalkozáson a következőket tanultuk, ismételtük:
Lassan
jár a csiga-biga
Lassan jár a csiga-biga,
Táskájában eleség.
Várja otthon lánya, fia,
Csiga-biga feleség.
Fújja a szél a fákat,
Letöri
az ágat, reccs!
Én kis kertet kerteltem,
bazsa
rózsát ültettem.
Szél,
szél fújdogálja,
eső, eső
veregeti,
hú!
Mag, mag,
búzamag...
benne aluszik a Nap.
Mag, mag, búzamag,
nőjél, nőjél hamarabb!
Ess
eső, ess, (ÚJ)
holnap délig ess,
Zab szaporodjék,
búza bokrosodjék,
Az én hajam olyan legyen,
mint a csikó farka,
Még annál is hosszabb,
Mint a Duna hossza.
Esik
eső, jaj-jaj-jaj,
Mindjárt itt a zivatar!
Tüzes villám cikázik,
Aki nem fut, megázik!
Csepp, csepp, csepereg
Csepp, csepp, csepereg
- villan, csattan, megered;
Zápor függöny zuhatag
- fut a felhő, süt a nap.
Jött, ment - jót esett:
fűnek, fának jól esett.
Gomba,
gomba, gomba, (öklök
ütögetése)
nincsen semmi
gondja, (kezek forgatása)
ha az eső esik rája, (ujjak mozgatása)
nagyra nő a karimája. (karkörzés a fej felett)
Az esőt csak neveti, (szájra mutogatás)
van kalapja, teheti. (fej ütögetése)
Süss fel nap, fényes nap, (ÚJ)
Kertek alatt kis ludaim megfagynak.
Süss ki meleg ház alá,
Bújj be hideg föld alá!
Erdő
szélén házikó
Erdő szélén házikó (házikót mutatunk a
fejünk felett a két karunkkal)
Ablakában nagyapó (mutatjuk, mintha
kinézne az ablakon)
Lám egy nyuszi ott robog (kezünkkel a nyuszi futását imitáljuk)
Az ajtaján bekopog (kopogtatunk)
Kérlek segíts én rajtam (két tenyerünket összetesszük, és kérlelünk)
A vadász a nyomomban (puskát formálunk a kezünkből)
Gyere nyuszi sose félj (hívogató mozdulatot teszünk a kezünkkel)
Megleszünk itt kettecskén! (ütemesen tapsolunk)
Ez a malac piacra megy,
ez otthon maradt,
ez kap finom pecsenyét,
ez semmit se kap,
ez a pici visít nagyot: uiiii uiiii éhes vagyok!!!!
Csúfolódó:
Mit ér az a pörge kalap,
Ha a legény csak egy falat?
Mit ér az a
ráncos szoknya,
ha a leány
tipe-topa?
Csip-csip csóka,
vak varjúcska.
Komámasszony kéreti a szekerét,
nem adhatom oda, tyúkok ülnek rajta.
Hess, hess, hess!
Zsipp-zsupp, kenderzsupp,
ha megázik, kidobjuk.
Zsuppsz!
Táncok:
* Háromlábú görbe szék, görbe szék,
görbe szék...
* Zöld erdőben jártam, virágok között...
Mese:
Mészöly Miklós: A
bánatos medve
Volt egyszer egy medve, sose volt jó kedve. Dirmegett–dörmögött, mintha
semmi másra nem lett volna oka, csak búslakodásra.
Ha mézet nyalogatott, nem volt elég édes. Ha a nap kisütött, nem volt elég
fényes. Még az odúját is szűknek találta, kint
aludt inkább egy bokor aljába. Bezzeg tüsszögött is reggelre kelve – s akkor
meg emiatt dörmögött őkelme.
Egy szép napon aztán maga is megunta, hogy mindig csak szomorkodik, mint egy
viseltes bunda. Elhatározta hát azon
minutában, hogy megy s megtekinti: mi van
a világban.
Mikor a rengeteg erdő szélére kijutott, egy kicsi lepkével összetalálkozott.
– Hová? Hová?– mordult reá. S a lepke mondta.
– Messzire. Nap süti a réteket. Oda
megyek. Ég veled!
Nagyot nézett a medve. Mindjárt jobb lett a kedve.
– Rétre menni jó lehet. Menjünk együtt, mék veled.
De a lepke szót se szólt, rippem–röppöm elrepült.
Mit tehetett medve koma, egymagában elindula. Hát amint ment, mendegélt, dimbes–dombos
réthez ért. Nyílt a réten annyi virág, mint erdőn a leveles ág.
„No –gondolta–, itt megállok, szedek egy csokor virágot!”
S neki is látott nyomba, nem gyorsan, csak medve módra.
Egyszerre azonban a szemét mereszti: valami hegyeset lát a fű közt meredezni!
– Hát ez meg miféle?– szól megrökönyödve. Tán kóró? Majd elbánok vele! Semmi
szükség az ilyen semmirekellőre, az ilyen
csúfságra…
S azzal odacammog, hogy tövestül kirántsa. De uramfia! A kóró mekegni kezd, s
fölugrik egy kecske! Szegénynek a szarvát törte le a medve…
– Ó, te golyhó, nem vagyok én kóró! Hát nem látsz? Vagy elment az eszed? Fél
szarvval sétáljak most? Világcsúfja legyek?–támadt rá dühösen, s fújt bőszen a
kecske.
A medve csak állt–hej, beborult a kedve.
– Én szerencsétlen, minek is születtem?–sóhajtott nagyot. Mindig csak baj lesz
abból,ha jót akarok. Nesze, itt a szarvad. Ha
tudnám, visszaragasztanám. Ha meghalok egyszer, neked adom a bundám…
Azzal fülét megvakarta, orrát megdörzsölte–és máris kicsordult a könnye.
A kecske észrevette.
– Ne sírj, no!– mekegte és leszegte fejét. Szörnyen megsajnálta a szomorú
medvét.
– Szép szarvacska volt, igaz…Nem girbe, nem
görbe. De ha sírsz–rísz folyton,a másikat én töröm le. Gyere inkább, nyújtsd a
mancsod,kössünk igaz barátságot!
Megörült nagyon a mackó.
– Köszönöm, hogy nem haragszó…
S mivel más nem jutott eszébe, egy pipacsot tűzött a csempe szarv helyébe.
Aztán összeölelkeztek,de úgy ám,hogy még a szőr is összekócolódott a medve feje
búbján.
S mikor hazament, csodálkozva látta, hogy semmi oka a búslakodásra: a mézecske
édes, a napocska fényes, s micsoda csuda: nem szűk az odúja!
Barkácsoltunk is:
* vágással, ragasztással, hajtogatással medvét,
* műanyag kanál, kindertojás és rizs felhasználásával pedig csörgőt klszíthettek a gyerekek.
