A mai reggelt is egy kis barkácsolással kezdhették a gyerekek. Amíg arra
vártunk, hogy mindenki megérkezzen, gesztenyéből és krepp papírból célbadobó
játékot készíthettek.
Majd a nagyteremben folytattuk:
Egy rövid beszélgetéssel kezdtük. Két jeles napunk is erre a hétre esett, így röviden megismerkedtünk ezeknek a napoknak a szokásaival, aprópójával.
Tegnap volt Mihály napja, amely igen jeles ünnep a mai
napig Magyarország egyes vidékein. Régen ezen a napon hajtották be az állatokat
a legelőkről a téli szálláshelyükre, számolták le a gazdáknak a jószágokat.
Ezen a napon kezdődött a kukoricatörés és egyéb őszi kerti munkák is.
Országszerte híresek a nagyobb városokban tartott Mihály-napi vásárok,
melyekben nem csak vásárolni lehet, hanem kiváló helye a szórakozásnak és
ismerkedésnek is.
Mi is elmentünk egy vásárba:
Majd a mai jeles napunkról beszélgettünk, ami nem más, mint a Népmese
napja.
2005 óta ünnepeljük Benedek Elek születése napján, szeptember 30.-án a
Népmese napját. Ennek kapcsán közösen felelevenítettük a gyerekekkel a Kőleves
című mesét.
Majd a mai fő témánkkal folytattuk, a dióval.
Először ki kellett találni, hogy mi lapulhat a vászonzsákban.
Körbeadtuk, megtapogattuk, megrázogattuk, majd mikor kitaláltuk, mindenki
vehetett magának kettőt. Ezekkel mindenféle játékot játszottunk. Mindenkinek
volt egy-egy ötlete, hogy mihez is hasonlít a hangja, ha a két diót összeütjük.
Volt aki a lovak patkódobogásához hasonlította. Ekkor el is játszottuk a
következő mondókára:
Gyí, paci, paripa,
Nem messze van Kanizsa,
Odaárünk délre,
Libapecsenyére!
Majd mint a kis fakopáncsok kopogtunk:
Kipi-kopi kalapács,
Fúr-farag a fakopáncs.
Kalapácsa hegyes csőre,
Fürgén csapkod a fatörzsre.
Lyukat farag, jó nagyot,
Kirántja a kukacot!
(Szabó Csaba: A fadoktor)
Ezután következett még két egyszerű mondóka:
Így törik a diót kopp-kopp-kopp,
Így meg a mogyorót ropp-ropp-ropp.
Ki lakik a dióhéjban,
Nem lakhat ott bárki,
Csak dióbél bácsi.
Ha rácsapsz a dióhéjra,
Kinyílik a csontkapuja,
és cammogva előmászik,
vén dióbél bácsi,
csak a szádat tátsd ki. Hamm!
(Csoóri Sándor: Dióbél bácsi)
Majd egy nagyon aranyos ügyességi, koncentrációs játékot játszottunk
(ezt nagyon-nagyon élvezték):
Dió, dió, só, só.
Dió, dió, mák, mák.
Dió, só, dió mák.
Dió, só, mák!
(A diónál ökölbe szorított kézzel koppantunk, a sónál tenyérrel lefelé
fordítva, a mák pedig felfelé fordítva ütjük meg a combunkat.)
Átmozgató:
Nyújtózkodtunk, majd különböző testrészeinket elengedve a végén
összeestünk.
Majd diófára másztunk, leráztuk a sok diót, amit azután meg is törtünk:
Dombon törik a diót, a diót,
Rajta vissza mogyorót, mogyorót,
Tessék kérem megbescsülni,
És a földre lecsücsülni, csücs!
Ülve maradunk!
És nem kacagunk!
Aki kacag zálogot ad!
Aki nem, az felállhat!
Ismét egy diót fogtunk a kezünkbe, majd egy kanálon egyensúlyozva
kellett a gumipályán áthaladni.
Miután kimozogtuk
magunkat, megérkezett József atya is, akivel a gyerekek az őszhöz kapcsolódó
terményekről, terménybetakarításról és termény-hálaadásról beszélgethettek.
Végezetül jóízűen elfogysztottuk a felkínált almákat és répákat.
Ezután egészségügyi szünetet tartottunk,majd egy rövid mesét
hallgathattak meg a gyerekek:
A Varjú ült az ágon lesett a Diófára,
De jó lenne egy nagy dió vacsorára!
Várja türelmesen a száraz faágon,
A sok érett dió végre földre szálljon.
Korog már a gyomra, szomorúan károg,
Közelebb repül az öreg Diófához,
Adj nekem egy diót, nagyon éhes vagyok,
Ha nem adsz most ennem, biztos éhen halok.
Rendben, adok neked, de előtte kérlek,
Dalolj csak valamit, kedvencem az ének,
A madárdalnál nincs szebb ezen a világon,
Énekelj hát nekem, dióért kívánom!
A Varjú nekifogott hát a dalolásnak,
Hogy kedvére tegyen az öreg Diófának,
De bárhogy próbálta csak károgott egyre,
S nagyon igyekezett, hangokat keresve,
Nem sikerült megtalálni a dallamot sehogy,
S az öreg Fa biz’ neki diót nem adott.
Ejnye, hát ezt mi volt, tán gúnyolódsz rajtam?
Eredj innen, e zajt még egyszer meg ne halljam!
Még hogy diót adjak, ilyen borzadálynak,
Hogy nevezheted magad, ilyen hanggal madárnak?
Eloldalgott a Varjú s találkozott a Széllel,
A legnagyobb, s legügyesebb természet-zenésszel.
Ne szomorkodj Varjú, szedek diót neked,
Nem bűnhődhet senki, amiről nem tehet,
A Szél rázta a fát s csak potyogtak a szemek,
S a Varjú boldog volt, hogy végre mégis ehet.
Végezetül mindenki elkészíthette a saját őszi termés mandaláját:
Még egy jeles
esemény is történt ma az oviban, hiszen Vili ma ünnepelte az 5. születésnapját,
és ez alkalomból muffinnal és gumicukorkával vendégelte meg a kis ovis társait.
Akik köszönetképpen énekkel köszöntötték őt.
