2019. március 6., szerda

Február 23. - Farsang

Ezen a foglalkozáson a farsangé volt a főszerep. Az első órában (tízórai alatt) a gyerekek egy bohóc képét rakhatták össze vágás-ragasztás technikával, színezéssel.

Majd átmentünk a nagyterembe, ahol zenés futkározással bemelegítettünk a következő órára.
Ezután mindenki bemutathatta a jelmezét, lelkesen mesélték el, hogy ki, mi szeretne lenni a karneválon, és érdeklődve hallgatták meg egymást.

Következett egy kis táncos mulatság, mely során a korábbi dalokat, körjátékokat ismételtük át, végül közkívánatra egy medvés fogócskával zártunk.


Rövid szünet után pedig a mese következett.
Ezúttal Az aranyfánkocska (1958) mesét hoztuk el diafilmen a gyerekeknek.


A farsang pedig nem farsang fánk nélkül, így a gyerekek is elmajszolhattak egy-egy fánkot a mese után, mialatt megbeszéltük, hogy mit ünnepelünk ilyenkor, miért öltözünk maskarába, miért mulatozunk, hangoskodunk és eszünk jókat. 

Az utolsó órában pedig mindenki elkészíthette a saját karneváli maszkját.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.