2019. november 25., hétfő

Kerekítő módszertani képzés

A hétvégén Budapesten jártam, hogy részt vegyek a Kerekítő módszertani képzésen. Rengeteg új ötlettel, népi játékkal, mondókával és dallal ismerkedhettem meg.
Bízom benne, hogy ez is segíteni, színesíteni fogja az ovisok foglalkozásait.

6. alkalom - Táncház

Ezen a foglalkozáson táncházba hívtuk a gyerekeket, melyen Csókási Imre tanított minket különböző mondókákra-dalokra, illetve tánclépésekre.
Előtte, míg az érkezésére vártunk, sem tétlenkedtünk. Csodálatos láncokat fűzhettek a lányok, illetve szebbnél-szebb királyfik és királyleányok születtek a kis kezek és színesceruzák által.
A koronák pedig a foglalkozás végén készültek, hajtogatással és ragasztással.

A mai mesénk: 
Egyszer egy királyfi (Kolompos együttes feldolgozás alapján)